|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szegedi János 2004. augusztus 20.Erdélyi résztvevői is vannak a 18. Mesterségek Ünnepének Budán. A Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget képviselő székelyvarsági Kovács Anna és a székelyudvarhelyi Kilyén Irma első ízben van jelen a budai népművészeti vásáron. Kovács Attila udvarhelyi fafaragó elmondta: a tavalyi kezdés után idén már alig győz eleget tenni a sok megrendelésnek. Szegedi János és Sallai János Székről elsősorban parasztedényeket és régiségeket kínál. A vásáron a dévai Szent Ferenc Alapítvány a gyermekotthonnak gyűjt adományokat. A Vajdasági Magyar Folklórközpont is képviselteti magát. /Kézművesvásár Budán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./2004. szeptember 13.1996-ban, a Bihar megyei Árpádon indult útjára az Erdőháti Napok rendezvénysorozat, amelyet azóta évente más-más település szervez. A hét végén Bélzerind adott otthont a kétnapos rendezvénynek, amely ifjúsági találkozóval indult. Másnap az istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. Alapgondolata a református és a magyar közösségek megmaradása volt. Ujj János történész előadást tartott Rákóczi gyermek- és ifjúkora címmel. A felújított, zsúfolásig megtelt kultúrotthonban folytatódtak a rendezvények: a Körösmente Irodalmi Kör versműsort adott elő. Csanádi János és Fazekas József bemutatták Olosz Lajos: Percek közt virágok című, válogatott verseket tartalmazó kötetét. A nagyterem falain Szegedi János helybeli és Vajda Ildikó kisjenői amatőr festők munkáit lehetett megtekinteni. Fellépett a simonyifalvi Leveles felnőtt és a Pitypang gyermek népi táncegyüttes. /Balta János: Erdőháti Napok Bélzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./2006. augusztus 23.Hazaszállítják a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. A 28 éves férfi halálát az augusztus 20-i budapesti vihar által kidöntött fa okozta. Feleségét, Ildikót, aki ugyanakkor súlyos sérülést szenvedett, az egyik budapesti kórház ortopédiai osztályán ápolják. Az áldozatok között még két erdélyi magyar van. A széki illetőségű Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna egy motorcsónak felborulása nyomán estek a Dunába. A feleség holttestét hétfőn vetette ki a folyam a partra, a férjet azonban továbbra is eltűntként tartják nyilván, és keresik. /Három erdélyi áldozat Budapesten. A krasznai Kiss Lajos holttestét ma hozzák haza. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./2006. augusztus 25.Megtalálták az augusztus 20-i budapesti viharban csónakjából kiesett és eltűnt széki származású Szegedi János holttestét a Dunában. Felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna holttestét már korábban megtalálták. A budapesti katasztrófának öt halálos áldozata volt, közülük 3 erdélyi. Hazaszállították a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. /Budapest: megtalálták a széki férfi holttestét is. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2006. augusztus 30.Dr. Sólyom László köztársasági elnök részvétlevelét tolmácsolta Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul az augusztus 20-i tragikus eseményekben elhunyt széki áldozatok – Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna – Kolozsváron élő rokonainak. Cseh Áron a Szilágyságba utazik, ahol a budapesti Szent István-napi ünnepség harmadik erdélyi áldozatának, a krasznai Kiss Lajosnak a családját keresi fel, és tolmácsolja dr. Sólyom László részvétüzenetét az elhunyt fiatal özvegyének. /Sólyom együtt érez az erdélyi áldozatok hozzátartozóival. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2006. szeptember 2.A szamosújvári temetőben végső nyugalomra helyezték a Budapesten, augusztus 20-án elhunyt széki házaspárt, Szegedi Vigh Zsuzsannát és Szegedi Jánost. Gyászolt a szamosújvári, a széki közösség. /N.-H. D.: Eltemették az augusztus 20-i budapesti vihar széki áldozatait. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./2012. július 31.Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.” Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.” 1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak. Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában. A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában. Célok, eszközök, intrikák A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté. A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat. Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig. Jezsuiták magyar földön Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot. Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét. Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében? A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket. Lelki vezetés bárkinek a Manrézában Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot. A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére. Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt. A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona. FODOR GYÖRGY Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 27.Kurucok, székelyek és csángók Dél-UkrajnábanDél-Ukrajna sztyeppéin bőven találhatók magyar helynevek, amelyeket az 1750-es években magyarországi szerb kitelepülők vittek magukkal az oroszok által frissen gyarmatosított provinciába, Új Szerbiába. Nos, nemcsak szerbek mentek arrafelé, hanem tekintélyes számú magyarság is – az ő nyomukat próbáljuk most követni. 1751–52-ben települtek ki a bánsági szerbek, hogy ellássák a Jeliszavetgrad központú terület katonai védelmét. A város körül huszártelepek létesültek, délebbre pedig a pandúrezred helyezkedett el. A területre az orosz vezetőség ortodoxokat várt, az új Eldorádó csábítása pedig azt eredményezte, hogy románok, ukránok és bolgárok is betelepedtek, ezért 1757-ben a népesség 75 százalékát románok (származásilag moldvaiak és erdélyi mokányok), 11 százalékát pedig szerbek teszik ki. A magyarok elsősorban nem erre a – magyar helynevekben bővelkedő – területre telepedtek le, hanem az 1753-ban létrehozott Szlavo-Szerbiába, amelyet 1764-ben donyecki járásnak neveztek át (ez ma a Dnyipropetrovszki terület részét képezi). 1756-ban a Jovanević által vezetett csapatok nemzetiségi megoszlása így nézett ki: 38% szerb, 23% vlah, 9% magyar, 22% egyéb. Nos, kik voltak ezek a magyarok, kik a vallásukat is feladták, és átálltak ortodoxnak, hogy itt letelepedjenek? A huszárok dicsősége A kuruc mozgalom 1711-es leverése után ezrével rekednek az országhatárokon kívül magyar szabadságharcosok, akiknek olyan megalázó módon nyújtana kegyelmet az osztrák kormány, hogy azt jóformán senki sem vállalja. Ismeretes, a II. Rákóczi Ferenc udvarához tartozó Mikes Kelemen 1761-es haláláig sem térhetett haza, annak ellenére, hogy Magyarországon számos alkalommal megpróbáltak közbenjárni hazatérése érdekében: azt sem III. Károly (ur. 1711–1740), sem Mária Terézia (ur. 1740–1780) nem engedélyezte. A kint rekedt magyarok hamarosan hihetetlen katonai hírnévre tesznek szert, köszönhetően gróf Bercsényi Lászlónak, aki Franciaországban 1720-ra már ezredtulajdonos, az úgynevezett Bercsényi-huszárok vezetője, 1738-ban pedig Franciaország marsallja lesz. A Bercsényi-huszároké ma is létező ezred a francia katonaságban, nevük: Les hussards de Bercheny vagy 1er Régiment de Hussards Parachutistes (1er RHP), azaz Első huszár ejtőernyős ezred. A lengyelországi kurucok Így nem csoda, ha az oroszok is magyarokat próbáltak letelepíteni az új területekre, elsősorban kuruc harcosokat, akik Lengyelországban és Moldvában tengették életüket. Sokan közülük végleg Lengyelországban rekedtek (2009-ben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök is találkozott a Lengyelországban letelepedett kuruc emigránsok leszármazottaival), ugyanakkor elképzelhető, hogy egy részük elment új Eldorádóba. Kurucok és csángók A kint rekedt kurucok közül legjobban dokumentált az úgynevezett sztojcsini magyarok esete, akik a hihetetlenül veszélyes lengyel-török-orosz határvidéken éltek. A ma Ukrajnához tartozó, Hotintól 18 km-re fekvő Stăuceni faluról Patai András 1743-as jelentésében olvashatjuk, hogy Sztojcsin „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében, amelyről a (de Propaganda Fide) atyái nem is tudnak”, s akik mély fizikai és szellemi nyomorban élnek. Patait Constantin Mavrocordat vajda hívta Moldvába, így jutott el Sztojcsinba, ahonnan viszont az olasz katolikus atyák kitessékelik. Szegedi János így számolt be 1744-ben a faluról, feltehetően Patai beszámolója alapján: „Moldávia... sok magyar lakost fogadott be a különböző erdélyi zavargások és belső forradalmak, legutoljára a Rákóczi-féle felkelés alatt, amikor Ilosvai nem fogadván el VI. Károly császár kegyelmét és az általános amnesztiát, több társával a koczimi vagy hutini pasának a védelme alatt, a Prut és a Nyeszter folyók között, Podólia határán, a Sztöjcsinnak mondott nevezetes faluban telepedett le, magához fogadva sok más magyar menekültet és kun-magyart /= csángót/ is.” Giovanni Maria Ausilia minorita szerzetes 1745-ben már mint missziós székhelyet említi a falut, amelyben 60 katolikus család él (azaz jóval több, mint ugyanabban az időben a csángók fellegvárának számító moldvai Lujzikalagorban vagy Huşi-ban). Nos, ezekről a sztojcsini magyarokról többé semmi hír nincsen, eltűnnek a történelem színpadáról – több mint valószínű, hogy egy emberibb élet reményében azon magyarok sorait gyarapították, akik Új-Szerbiában és Szlavo-Szerbiában találtak új otthonra. Egy régi csángó falu: Sztojcsin Ugyanakkor lehetséges, hogy a kurucok azért telepedtek éppen Sztojcsinba, mert ott már eleve egy csángó magyar közösség élt, erre nézve vannak is utalások. 1588-ban Petre Şchiopul vajda hívására egy háromfős lengyel jezsuita küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa. Ők elmondják, hogy Hotinban, valamint Hotin és Szeretvásár között egy „Zarnoucim” nevű településen katolikusok, azaz magyarok laknak. Mivel a lengyel atyák feltehetően az udvari könyvtárból szerzik be értesüléseiket, könnyen elképzelhető, hogy egy cirkalmas t betűt ar-nak olvasnak, így a Zarnoucim igazából Ztuoucim-et, azaz Stăuceni-t takarja. Székelyek és románok a Bugon túl Ám úgy tűnik, nemcsak kuruc harcosok és hozzájuk csapódott csángók, hanem székelyek is gyarapították a dél-ukrajnai magyarok sorait. A II. világháborúban a németek oldalán harcoló románok kapják meg a Dnyeszter és a Bug folyók közti terület adminisztrálását (azaz a mai Transznisztriát és a rajta túl levő területeket). Akkor Anton Golopenția vezetésével egy román szociológus-csapat elindul, hogy feltérképezze a Bug folyón túli, a németek által elfoglalt dél-ukrán területeken levő románokat, a hazatelepítési program keretében. Ők százával fedeznek fel román falvakat nemcsak a Dnyeszter és a Bug folyók közti területen, hanem a Bugon túl is. Megállapítják, hogy a kivándorlás 1750 és 1831 között történt. Magyar nevek ukrajnai román falvakban Ugyan nem volt célja a magyarok nyomainak megtalálása, mégis Golopenția, ez a Domokos Pál Péter formátumú román tudós többször említi jelentéseiben, hogy a románok mellett székelyek is emigráltak erre a vidékre. Így 1950-ben, a Szekuritáté kihallgatásain említi, hogy Erdélyből a románok és a székelyek emigrálása egészen 1919-ig folyt a zöldhatáron („vama cucului”) keresztül (ezen adatot Golopențiának nem volt honnan az ujjából szopnia, feltehetően valahol az útjai során hallotta). Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy a Bug folyótól északra levő 25 román falu neveinek feltérképezésében olyanok is szerepelnek, mint Zachei (értsd: Székely) Serbulovka faluban, Arcuș (értsd: Árkos) és Casap (Kaszap, csak a csángók közt előforduló név, jelentése: mészáros, kaszaboló) Alexandrovka faluban, Barabas (Barabás) és Băț (feltehetően Becz, Becze) Lisa Gora nevű faluban, Caracaș (Kerekes) az új-szerbiai Martinos (a magyar Martonosból) faluban, Chioșa (Kósa) Arnăutovka és Belousovka falvakban, Farcaș (Farkas) Belousovka faluban, Ghebe, Ghiaba (Gebe) Alexandrovka és Arnăutovka falvakban, Matiaș, Mateiaș (Mátyás) Noua Grigorovka, Pancsova, Martonos és Bulgarka falvakban, Mărcuș (Márkos) Novo Ukrainka faluban, Pârca (Perka, kizárólag csángó név) Pancsova faluban stb. Akár az is elképzelhető, hogy ezeknek a magyaroknak egy része még 1926-ban is magyarként határozta meg magát, ugyanis Golopenția közli az 1926-os ukrán népszámlálás adatait, amely nem kevesebb, mint 869 magyart mutat ki az országban, 480-at városi és 389-et falusi környezetben (1926-ban Kárpátalja még nem tartozott Ukrajnához). Ugyan biztosan kerültek oda is magyarok hadifogolyként és esetleg munkásként, ám kivált a falvakban élő nagyszámú magyar arra utalhat, hogy ők akár másképpen is odajuthattak, például 1919 előtti kivándorlással. Sántha Attila Székely Hírmondó. Erdély.ma lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
